< Vissza Blog kezdőlapjára

Olcsó, interneten található kamerák vásárlása vagyonvédelmi célból

2023. máj. 24

A baráti áron, interneten megrendelhető kamerák megvásárlása elsőre jó ötletnek tűnhet, de szakemberrel való egyeztetés nélkül kockázatos megoldás lehet.

Előfordulhat, hogy magánszemélyként vagy vállalkozásunk vezetőjeként költséget szeretnénk megtakarítani. Ekkor azonban háttérbe szorítunk olyan szolgáltatásokat, melyek alapfeltételei egy vagyonvédelmi rendszer üzembiztos működésének. Ugyanakkor teljesen érthető, hogy költséghatékonyan szeretnénk megoldani bizonyos helyzeteket, és sokszor elgondolkodunk azon, hogyan tudjuk saját magunk megoldani a felmerült igényt, problémát.

Az interneten vásárolható kamerarendszerek könnyen elérhetők, önállóan, szakember segítsége nélkül is feltelepíthetők, ami vonzónak tűnhet a végszámla kifizetésekor.

Mikor érdemes önálló kamerarendszer-vásárláshoz folyamodni?

Fontos tudni, hogy a kamerarendszereknél a telepítés többe kerülhet, mint maga az anyag, tehát az interneten vásárolt, olcsóbb kamerák esetén leginkább a telepítési költségeken lehet spórolni. (2-3 db olcsó kamera megvásárlását akár 100 000 Ft alatt el lehet intézni.) Ez a megoldás azonban kompromisszumokkal is jár, ez legjobban a kamerák tudásszintjében jelentkezik.

Akkor érdemes ilyen módon kamerát vásárolni, ha Önnek nincs szüksége olyan speciális funkciókra, mint:

  • arcfelismerés funkció
  • téves riasztások nélküli működés
  • vandálbiztonság
  • időjárásállóság
  • széles dinamikatartomány
  • optikai zoom
  • gyenge fényviszonyok közötti működés
  • 4k vagy 8k felbontás

Valamint érdemes feltennünk a kérdést, hogy saját magunk be tudjuk-e állítani az intelligens funkciókat, riasztásokat, bármilyen más kábelezést és konfigurálást, ami a megfigyelő kamerák telepítésével együtt jár. (Fontos azt is figyelembe venni, hogy ingyenes támogatás nem jár a vásárolt kamerákhoz, ha Önnek a telepítési folyamat közben valami problémája merül fel.)

Amennyiben Önnek vagy vállalkozásának csak néhány biztonsági kamerára van szüksége a különböző bejáratok, kijáratok vagy más érzékeny területek megfigyeléséhez, akkor talán érdemes önnállóan telepíteni egy kamerarendszert, amihez viszont még így is elengedhetetlen a kézügyesség és egy minimális affinitás.

Milyen készségek szükségesek egy vagyonvédelmi-rendszer beszereléséhez?

  • Cat5 ethernet kábelek bekötésében való jártasság
  • Villanyszerelési jártasság
  • Szoftverek beállítása
  • Hardware konfiguráció
  • Firmware frissítés
  • IP cím, internet beállítás
  • Mobiltelefon applikációk konfigurálása

Ha Ön magabiztosnak érzi magát a felsoroltakban, akkor a biztonsági kamerarendszer költségvetésének nagy százalékát megtakaríthatja.

Ez mind remekül hangzik, tulajdonképpen mi a veszély?

Biztonsági rendszerének feladata, hogy megvédje értékeit, vagyonát az illetéktelen behatolóktól és segítse a lopás megelőzését, vagy egy akár betörésből származó ügyet támogasson. Ha biztonsági kamerája nem megfelelően működik, vagy felszerelése nem szakszerűen lett bekötve, úgy könnyen lehet, hogy a legrosszabb pillanatban mond csődöt és haszontalannak bizonyul a biztonsági intézkedések során.

Érdemes azt is leszögezni, hogy ezek a munkák Vagyonvédelmi Rendszerszerelői végzettséghez, illetve a területileg illetékes rendőrkapitányság igazgatásrendészete által kiállított szerelői igazolványhoz kötöttek.

Az esetek nagy százalékában nem megmérhető, hogy egy biztonságtechnikai mérnök által megtervezett, komolyabb védelmi rendszer és az interneten vásárolt, saját magunk által beállított kamerák közötti árkülönbözet mennyi idő alatt térül meg, de érdemes elgondolkodni azon, mekkora értéket, milyen vagyontárgyakat szeretnénk megvédeni. A „megtakarítás” így máris más megvilágításba kerül.

Javasoljuk, hogy termékei kiválasztásakor konzultáljon tapasztalt biztonsági szakemberrel a Lochner Kft-nél – még akkor is, ha végül nem bennünket kér fel a telepítéshez. A Lochner nemcsak a vállalkozása (és költségvetése) számára legmegfelelőbb termékek kiválasztásában tud segíteni, javaslatot tehet olyan megoldásokra is, melyekre laikusként Önnek nincs rálátása a vagyonvédelmi rendszer megtervezésekor.

 

A Lochner Kft. biztonságtechnikai mérnökeivel a konzultáció ingyenes, így nincs vesztenivalója!

Tetszett ez a cikk? Köszönjük, ha megosztod!

Te már biztonságban vagy?

Legyen szó akár otthonunkról vagy üzletünkről, minden napunkat meghatározza, hogy megvédjük mindazt, ami számunkra a legfontosabb.

Lochner Group csapata immáron 30 éve dolgozik azon, hogy ügyfeleinknek a biztonság miatt már ne kelljen aggódniuk többé.

Olvass tovább